Gratulálok a házassági elhatározásotokhoz!


Kiss Péter vagyok.


Még egyetemre jártam, amikor nagyobb közönség elé álltam, és a megélt bulik óta tart ez a szerelem és foglalkozom dj-zéssel. Tevékenységemet legálisan Dj Szövetkezeti tagként végzem.

Ahogy telt az idő megfordultam több szórakozóhely Dj pultjában, majd a nagy áttörést az első baráti esküvői felkérés hozta meg 2014-ben és ekkortól indultam el ezen az úton. Folyamatosan fejlődve töretlen lelkesedéssel és megfelelő szakmai alázattal tanultam ezt a hivatást és  2017 óta saját vállalkozásformában is szereplője vagyok a hazai szolgáltatói közönsségnek. 


Az esküvő, ahol részt vesz a család apraja-nagyja széles zenei repertoárt igénylő program.  70', 80', 90' évek disco zenéi, pop, rock, latin, RnB, hiphop, latin, társastánc zenék (rocky, swing, twist, stb) építőkövei egy nagyszerű bulinak. Éjjfél után pedig már a mai zenékből is bátran lehet szemezgetni a fiatalabbaknak.

Ha menyasszonytáncot is terveztek, akkor bizony a mulatós zene is megkerülhetetlenné válik,

amit szívesen játszom , de az egész estés műsoromat alapvetően nem ilyen zenére építeném.

Az estetek folyamán ígyekszem elősegíteni, hogy mindenki táncolhasson és  jó emlékkel zárja a napot, így teszem emlékezetessé a nagy napotokat és örömmel válok az élmény részesévé.



Szolgáltatásom országosan elérhető!

Keressetek bizalommal és jó készülődést kívánok!



-=kissPé=-

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.